Kovid információ!

Tisztelt Vendégeink!

Szeretném megosztani Önökkel a járványhelyzetre vonatkozó információkat szállásukkal kapcsolatosan!

Magyarország kormánya rendeleti úton kötelezővé tette, hogy azon vendégeknek, akik magánszemélyként érkeznek szállodába, fogadóba, apartmanházba (az üzleti ügyben eljáró és hatósági személyek más besorolás alá esnek) rendelkezniük kell érvényes védettségi igazolvánnyal.

Azon szálláshely, amely elmulasztja a kártyák ellenőrzését, hárommillió forint és akár egy év bezárással is szankcionálható.

A rendelkezés minden 18 életévét betöltött vendégre érvényes, míg a felügyeletük alá tartozó gyermekek kártya nélkül is nyaralhatnak.

A védettségi igazolványt és hozzá párosítható személyi igazolványt a szállásadó köteles elkérni, és azokat ellenőrizni. Ellenkező esetben a szállás nem adható ki a vendég részére.

Kérem, csak abban az esetben induljanak útnak, ha minden érintett rendelkezik érvényes kártyával, mert nem tudunk kivételt tenni!

A kártyát helyettesíteni nem lehet egyéb irattal, oltási igazolással. Azon vendégeink, akik külföldről érkeznek, majd más dokumentummal vagy kártyával igazolhatják jogosultságukat, ám ezek kölcsönös elfogadtatása az EU államai között jelenleg egyeztetés alatt ál.

Amennyiben biztosak benne, hogy nem tervezik védettségi kártya megszerzését oltás vagy antitest teszt keretében, úgy érdemes átgondolniuk, hogy esetleg átruházzák vagy visszamondják a foglalást.

Foglalási szabályzatunk szerint, amely a piroshotel.hu oldalon is megtalálható, vendégeink 30 nappal a céldátum előtt díjmentesen visszamondhatják foglalásukat. 30 és 15 napon belül a foglaló 50%-a vész el, míg 15 nappal a céldátumhoz közelítve már nem visszaigényelhető a foglaló.

Foglalási szabályzatunknak megfelelően azon vendégeink, akik SZÉP kártyával fizették a foglalót, nem tudják visszaigényelni az összeget, ellenben lehetőséget nyújtunk rá, hogy a nyaralást egy évvel elcsúsztassák, és az összeget felhasználjuk a következő szezonban. Ez utóbbi lehetőség csak akkor él, ha a módosítás 30 nappal a céldátum előtt történik.

Azon vendégeink, akik érkezéskor nem tudják hitelt érdemlően igazolni a védettségüket, és a nyaralás meghiúsul, a foglalót tekintve nem igényelhetnek visszatérítést.

Kiegészítés:

– Szállodánk vendégeinek a rendelkezés szerint nem kötelező maszk viselése.

– A fenti korlátozások nagy valószínűséggel az egész szezon alatt élni fognak.

– Aki még vakcinára vár, kár aggódnia! Egy hónapon belül mindenki sorra kerül, ráadásul a hírek szerint sok Pfizer fog érkezni a hetekben.

Köszönöm figyelmüket! Remélem, találkozunk!